Hyderabadi városnézés

Az első hétvégét hyderabadi városnézésre szántam. Két munkatársammal együtt vágtunk neki, hogy bérelt autóval + sofőrrel a város néhány legnevezetesebb pontjait felkeressük.

Először elmentünk a Golconda-erődbe. Ez egy hatalmas kiterjedésű, 17. századból fennmaradt erőd. Túl sokat nem tudok róla, mivel az azonnal önmagukat ajánló idegenvezetőket leráztuk magunkról és inkább csak felmentünk az útvonalon, megnéztük, ami érdekelt és mentünk tovább. Ami érdekes volt, az a fantasztikus akusztikai tervezése az erődnek: a kapunál tapsolva a hang a légvonalban 1 km távolságban levő hegytetőn a megfelelő vevőállomásnál tisztán hallatszik. Ahogy kivettük a magyarázatból, körben a 10 km fal mentén végig tudtak kommunikálni. Lent egy kupola aljában tapsolva egy bizonyos ponton állva valóban a tapsunknak hosszú, többszörösen visszavert lecsengése hallatszott.

Iskolás gyerekek a Golconda Fortban

Európaiakat fotózó indiai

Ez én vagyok a Golconda Fortban

Itt az erdőben sok iskoláscsoporttal találkoztunk, a fenti részen komoly látványosságnak számított a 3 fehér ember. Nagyon sokan jöttek oda hozzánk, akár csak egy kézfogásra is, mások kérték, hogy hadd fényképezkedjenek le velünk, vagy hogy mi fényképezzük le őket. Az indiai emberek sokkal nyitottabb, barátságosabb, közvetlenebb emberek. Tényleg nagyon sok alkalommal, akár csak egy gyalogátkelőnél odajönnek és kérdezik, hogy hogy vagyunk, honnan jöttünk. Már az iskolában három nyelven is megtanulnak a gyerekek (angol, hindi, telugu), úgyhogy sokkal többre megyek itt az angollal, mint például legutóbb Olaszországban.

Síremlék a Seven Tombs-nál.  Gyönyürű épület

Mecset a Seven Tombs-nál

Az erőd után az erőd néhai urainak földi maradványait befogadó síremlékeket néztük meg, aztán ebéd jött egy biztos pontnak számító McDonald's-ban. 400 Ft egy Filet-o-Fish menü és egyáltalán nem csíp. Szerencsénk volt, mert miután elkezdtünk enni, elment az áram, úgyhogy a kiszolgálás bizonytalan időre leállt. Itt láttam először tevét a forgalomban. A pazarlás egy jellemző formájaként nyitva voltak az étterem ablakai és az ajtó is, de a légkondi ment, mivel kint jóval 30 fok fölötti meleg volt.

Ezután a város, sőt egész India egyik emblematikus épületéhez, a város kellős közepén található Charminarhoz mentünk. Itt két főút keresztezi egymást és a 4 tornyú kilátó-mecsetet egy hatalmas forgatag veszi körül. Nagy a hangzavar, ezer tuktuk dudál folyamatosan, az út szélső sávjában és attól kifelé meg utcai árusok vannak mindenfelé, gyümölcs, napszemüveg, karkötő és minden más kapható. Óriási a szemét, bűz terjeng a levegőben és nagy a nyüzsgés. A többiek azt mondták, hogy őket rengeteg koldus környékezte, de mi csak néhánnyal találkoztunk.

A Charminar és én

Első látásra kaotikus a forgalom, de mégis hatékonyabbnak
bizonyul, mint az európai. Érdemes hosszan nézni a képen a részleteket.
Megtalálod-e a helyijáratos buszt..?

A többiek rövidnadrágban voltak, úgyhogy a Charminar közelében levő Mekka Masjid mecset udvarára csak egyedül én mentem be kicsit körülnézni: galambok, gyerekek, kecskék, koldusok, levetett cipők, üldögélő emberek. Ez az épület is nagyon szép volt, a keleti építészet nekem nagyon tetszik. Sokkal szebbnek, arányosabbnak, ízlésesebbnek találom, mint a hasonló korbeli európait. Amikor a szultán ezt a mecsetet építette, úgy döntött, hogy Mekkából, a legszentebb helyről hozat agyagot és abból készíti a téglákat.

A mecset előtti tér, ahová már csak hosszúnadrágban lehet bemenni

Élet a mecset előtt

Az autónk a tér egyik sarkánál parkolt egy kórház parkolójában hátul. Mikor visszaértünk és várakoztunk, nézelődtem egy kicsit és készítettem néhány fényképet. Az udvaron két ajtó volt, az egyik a patológiai labor, a másik meg valami betegfelvétel lehetett. Nem írok erről semmit, inkább ideteszem a képet és mindenki vonja le a következtetéseket...

A kórház parkolójában

Tettünk még egy fordulót a belvárosban elterülő hatalmas, összesen 4,4 km2 vízfelületű Hussain Sagar tó partján. Ez egy mesterséges tó, amit a 17. században építettek a város vízellátásának a biztosítására. Utána meglátogattunk egy hindu templomot. Fantasztikus kontrasztot képez a hófehér, tiszta márvány feljáró és terasz a piszkos, poros utcákkal. Ebbe a templomba is csak mezítláb lehet bemenni és semmilyen elektronikus készüléket sem lehet bevinni. Én Lacival a parkolóban maradtam. A hindu horroristenek nem vonzanak, én annak örülök, hogy az én Istenem nem egy kék testű, elefántfejű, koponyákkal zsonglőrködő, 24 kezű szörnyeteg, hanem emberré lett és barátjának nevezi az embert.

Egyik fontosabb hindu horroristen a 300 millióból.
(Ez nem streetart, hanem a templom a Golconda erődben.)

Ez a hindu templom felső része

Amíg a templom parkolójában álldogáltunk, két új barátot is szereztünk. Az elfelejtettemnevű két mezítlábas srác épp csak errefelé sétált. Egyikuk hindu volt, ez az orrán levő kis aranycsík mutatta, a másikuk pedig muszlim. Kérdeztem miért kicsi a szakálla, de azt mondta attól, hogy muszlim, még nem kell nagyra növesztenie. Sajnos nagyon keveset tudok a többi világvallásról, olyan ostoba dolgokat tudok kérdezni. Jobban végiggondolva itt Indiában volt életemben először alkalmam hindu és muszlim emberekkel találkozni. Egyébként keresztények is vannak szép számmal, csak az irodában már két kolleganőről tudom, hogy keresztény vallású. A hindu srác matematikát tanított főiskolán ("for graduate students"). Jól tudtak angolul és nagyon érdekelte őket, hogy mit csinálunk itt, milyen Magyarország, milyen a politikai és gazdasági helyzet. Elkérték az e-mail címem és azt mondták Facebook-on is fent vannak, szóval remélem még kapcsolatba tudunk lépni, amíg itt vagyok Hyderabadban, mert nekem is rengeteg kérdésem van Indiával kapcsolatban. A közös fényképezkedés persze nem maradhatott el, de ezt meglátva egy tuktuk-os sofőr is lefékezett és mutatta, hogy szeretné, ha csinálnék róla egy fényképet. Olyan hihetetlen, hogy nekik ez örömet okoz.

A kezünk színkülönbségén nevetünk. Ő is analízist tanít a főiskolán

A tuktukos, aki kérte, hogy csináljak róla egy képet

A belvárosban az egyik érdekes dolog az volt, hogy mekkora élet van az utcákon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy általában nincs járda és a többsávos út szélső sávjában és attól kifelé ott van egy csomó ember, akik épp ülnek, beszélgetnek, motort szerelnek, gyümölcsöt árulnak, sietnek valahová, cipelnek valamit, fekszenek a koszban, koldulnak, próbálnak átkelni az úton, faragnak valamit, bútort készítenek és még minden. Egyszerűen ott zajlik az élet az utcán. Amit nem látni még véletlenül sem nyilvános helyen, az a szerelem. Itt kézenfogva csak férfiak mennek a barátság jeleként, de szerelmesen sétáló párt kézenfogva még nem láttam.

Aki látott minket a kocsiban, mind megnézett

Fafeldolgozás a szélső sávban

A szemét mennyisége végtelen. A szemét miatt vannak patkányok és nagyon sok a kóborkutya is. Majmok itt nem gyakoriak, a majomspotting az irodában szerencse volt. Más városokban majmok is vannak, ott az egy külön kihívást jelent a látogatók számára. Kukák nincsenek, mint említettem járda sincs nagyon, szóval hol is lennének... :-)

A házak falai koszosak, mindennek olyan lerobbant feelingje van. Ezt a kézzel pingált, rossz angolságú, sokszor mulatságos feliratok csak erősítik. A jelzőkkel nem spórolnak: a tűző napon, poros levegőn szabadon himbálózó húsok fölé Royal Meet-et írnak és a Best, Super a legkevesebb, amit egy bolt elmondhat magáról. Ebben a tekintetben a Best Exotic Marigold Hotelt bemutató film nagyon is hiteles.

A közlekedésről majd külön írok, de annyit már most megemlítek, hogy a káosz nekem hatékonyabbnak tűnt ennyi jármű vezérlésére, mint a KRESZ. Hiába volt látszólag teljes az összevisszaság, mégsem volt az a fajta dugó, ami az alsó rakparton hétköznapos.

Szombaton sötétedés után értünk haza, nagyon fáradt voltam 8 óra városnézés után. Nagyszerű élmény volt, sosem fogom elfelejteni, amit itt láttam. Ha nem volna olyan irdatlanul messze, mindenkinek javasolnám, hogy jöjjön el és nézze meg, hogy mi van itt. Nem kikapcsolódás, nem szórakozás, de mindenképpen egy szemléletformáló élmény.

Vasárnap

Vasárnap reggeli után visszamentem aludni.. :-) Ebédelni az InOrbit plázába mentünk, mivel ott is van Subway meg európai kaja. Ebéd után egyik kollegámmal elmentünk a közeli Shilparamam nevű helyre. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy belépőjegyes park, ahol kézművesek, mindenféle árusok, büfék, apró tavak, szobrok, falumúzeum és sok ember van. Az indiaiak nagyon jó kereskedők. Keleties érzékkel csalogatnak be az üzletükbe és annyira nyomulnak, hogy igen nehéz megállni, hogy az ember ne vegyen valamit. Ahogy sétáltam a sorok között, mellémszegődnek, kezet nyújtanak, megkérdezik honnan jöttem, stb, aztán megkérik, hogy csak nézzem meg a sálaikat, vagy amit épp árulnak. Behívnak, hellyel kínálnak és elkezdik kipakolni és mutogatni az árut. Biztosítanak róla, hogy ez a legjobb kasmír, hogy csak nekem ez kedvezményes ár, hogy vegyek többet akkor még jobb lesz nekem és a többi. Több árusnak sikerült rábeszélni, hogy vásároljak valamit még akkor is, ha úgy engedtem a hívásnak, hogy nem akartam semmit sem venni. Szóval minden elismerésem nekik, igazán értik a dolgukat.

Vegyél, vegyél

 Itt Indiában, ahogy keleten általában a vásárlásnál lényeg az alkudozás. Ez egyfajta sport, vagy társasjáték, ahogy vesszük. Alkudozni kell, illetve nem feltétlenül a boltost kell kérdezni az árról, hanem meg kell mondani, hogy te mennyit adsz érte. Az európaiaknak nagyon magas árakat mondanak, nyilván, hiszen van pénzünk és eleve egy magasabb árszinthez vagyunk hozzászokva. Én utálom ezt az "alkusdit", főleg mikor már számomra potom összeg az alku tárgya. Ennél nekem sokszor az időm is drágább az ilyen színjátékokra, de azért alkudtam, mert itt ez a normális, legalább kipróbáltam. A bazárban ékszeresnél például ment a harc, tudtam, hogy egy ponton be kell vetni azt a fegyvert, hogy kijelentem, hogy ez drága, akkor keresgélek tovább. 5 méter után kiabált már utánam, hogy akkor még enged abból az árból, amire előtte azt mondta, hogy az a végső legkisebb ár, annál már teljesen lehetetlen, hogy olcsóbban odaaadja.

Szomorúan kellett megállapítanom, hogy a keleti csecsebecsék, ruhák, kézműves cuccok az én ízlésemnek nem igazán jönnek be. Ami itt esztétikusnak, művészinek számít, az az én fogalmaim szerint dúldíszített, rémes giccs. Érdekes, hogy az építészetükben mennyivel visszafogottabbak. Mondjuk a színes ledekkel körben villogó műanyag, aranyozott buddhaszobrok és hasonlók valószínűleg itt sem díszítik az igényesebb lakásokat. A Shilparamam falumúzeuma is nekem nagyon gagyinak tűnt, műanyag babák koszos ruhákban élték konstans életüket a műházikók udvarán. A szennai falumúzeumhoz képest ez sajnos gyengécske volt.

Shilparamam, műanyag falumúzeum, bambuszosított fémkorlát

Az itteniek szemmel láthatóan vonzódnak a tarkabarkasághoz.
A szarvasmarhákkal kapcsolatban erről nem vagyok meggyőződve

A shoppingolás után tuktukkal mentünk vissza a hotelbe és most itt pihenem ki ezt az intenzív hétvégét, mert holnaptól újra a munka kerül előtérbe..

Még nagyon sok képem van, egy kis részük felkerül Facebookra is, de aki többet szeretne látni, az nézze meg a képeimet a Picasa albumomban. Ha a Google+ verzió jön be előbb a linkkel, akkor meg kell fent várni a feliratot, hogy visszajuss a rendes Picasa nézegetőbe, mert az jobb. Komolyan.