2013. március 8., péntek

Miért nincs az építkezésen talicska?

Mint korábban említettem, a TCS irodapark épülőfélben van. Magán a telken is még térkövezés zajlik sokfelé, de az épület belül is olyan 90%-os készültségben van még csak. Ebből kifolyólag minden nap volt alkalmam a teraszról fentről tanulmányozni, hogy milyen technológiákkal és milyen  munkaszervezéssel folyik egy gazdag világcég egyik fontos központjának az építése.

A földmunkákat szerintem ezer éve nem végzik ennyire primitív módon mifelénk. Tucatnyi apró, vékony ember, férfiak és nők vegyesen mozgatták a földkupacokat az iroda körül, illetve hordták a térkövezéshez használt lapokat. A munkamegosztás a következő: egy apró fickó egy közönséges hosszú bottal lazítja a földet a gödörnél. Egy másik egy miniatűr homokozólapáttal egy műanyag kosárba szedi a földet a gödörből guggolva. Két vékony alacsony nő a kis kosár földet felsegíti egy harmadik nő fejére, aki lassú elgyötört léptekkel elindul, fején a földdel. 3 méter után szembetalálkozik egy másik nővel és kosarat cserélnek. Az egyik továbblépdel, a másik visszamegy a férfiakhoz. A jelenet egyszerre szívszorító és bosszantó. A földmunkák hónapok óta folynak, az előrehaladás minimális. Ezek a szerencsétlen emberek talicska és hosszú nyelű szerszámok nélkül gürcölnek napi 10 órát 1200 Ft-os díjért. Ezen belül is a nők kevesebbért, ráadásul a földet ők hordják, a férfiak csak "homokoznak".

Lesifotó az épület körül zajló munkálatokról. Az egyik nő épp a másiknak adja
át a burkolóelemet.

Próbáltam kideríteni, hogy miért nem használnak talicskát. A munkatársaktól azt a választ kaptam, hogy nem érdekli őket. Ha egyszer megszokták, hogy ilyen primitív módon hordják a földet, nem foglalkoznak azzal, hogy már feltalálták a kereket. Az emberi munka olcsó, ha lassabban készül el a munka, legalább több napig van munka.

Amikor este a térkövet hordták a belső udvarra, az is siralmas volt. Egyesével hordták a fejükön a köveket, csigalassan vánszorogva, sok felesleges átadással. Sokuk mezítláb járt, az iroda bejáratánál  pedig egy biztonsági őr munkája csak abból állt, hogy félpercenként kinyitotta nekik a biztonsági kaput, átengedett egy munkást, majd visszacsukta a kaput. Megint átengedett egyet, megint visszacsukta. Őt sem érdekelte, hogy esetleg ki lehetne nyitni folyamatosan: "gondolkozás nélkül zajlanak itt a dolgok."

Ez utóbbi megállapítást nem én mondom, hanem az egyik kolléga fogalmazta meg ezt így, persze angolul... :-) Azt mondta, hogy Indiában az emberek nem gondolkoznak, hanem csak egyszerűen csinálják azt, amit elkezdtek és úgy, ahogy elkezdték. Nem motiváltak arra, hogy bármit jobban csináljanak, nem vonzza őket a technikai fejlődés lehetősége, jelentsen az akár egy egyszerű talicskát is.

Az egy másik, elég elgondolkodtató kérdés, hogy ha az egyszerű munkást egyáltalán nem érdekli a talicska, akkor legalább a brigádvezető miért nem adja a kezükbe? Vagy a mérnök, aki felügyeli a munkálatokat? Vagy a megrendelő, aki a végén fizeti a költségeket...? Erre nem találtam választ.

Másik lesifotó (fényképezni itt tilos lenne) felülről, ahogy a nők fejükön
hordják a törmeléket.

Megkérdeztem, hogy miért söprik a földet a nők olyan vesszőseprővel, aminek nincs nyele, tehát derékszögben meghajolva kell vele söpörni. Azt mondta, hogy azért, mert megszokták, hogy ilyen a seprőjük. Neki otthon van nyeles seprője, de például a barátnője azt nem szereti, mert annyira megszokta, hogy görnyedve söprögessen, hogy inkább marad a hagyományosnál..

Joggal merülhet fel ezen a ponton a kérdés, hogy különböznek-e ebben a tekintetben az informatikus dolgozók és a kint güriző melósok. Hát különböznek, van eredménye az egyetemnek, de azt kell mondjam, hogy letagadhatatlanul látható volt többeken ez a fajta rossz mentalitás. A konkrétumokról blogolni nem szándékosan nem akarok.

Olyan érzés az indiai városokban lenni, mintha a középkori európa városi viszonyait kevernénk össze egy modern metropolisszal. A sok szemét, a kóbor állatok és a primitív viszonyok vannak együtt a csillogó plázákkal és a mindenhol gombamód növő toronyházakkal. Nekem úgy tűnik ez a legtöbb embert annyira nem zavarja. Bár az is lehet, hogy rólam is azt hiszik a svájci turisták, hogy nem zavar az ami a Blahán van, ha éppen ott kell várakoznom a kiborított kuka mellett a 7-es buszra.

Szabályok

Az Indiában szocializálódott emberek valószínűleg gyerekkoruk óta megszokják azt, hogy a szabályokat, törvényeket nem kell annyira komolyan venni. A korrupció hírhedt az egész országban. A hétköznapi élet apró részleteiben is megjelenik mindez: a jogosítvány nem fontos ahhoz, hogy vezetni lehessen. Nem kell sisak a motoron, nem kell hátsó lámpa a teherautóra, nem kell betartani semmilyen közlekedési szabályt. Hivatalosan persze ezek mind érvényes törvények, csak éppen de facto mindeneki fütyül rájuk. Az árakat le kell alkudni a boltban ugyanúgy, ahogy a rendőrnek csak 400 Ft-ot kell adni, ha épp ittasan vezet valaki.

Olyan nagy különbség van az itteni embereknek a szabályokhoz való viszonya és a hazai hozzáállás között, hogy ez egészen más megvilágításba helyezi a hazai viszonyokat. Mindenkinek, aki besokallt Magyarországon, ajánlom, hogy szellőztesse ki a fejét Indiában, hazaérve a rend és tisztaság országában fogja érezni magát. Hogy mennyire tartós ez az effektus, azt nem tudom, rövidesen kiderül meddig tart ki az érzés... :-)


2013. március 3., vasárnap

Hampi és a közúti viszonyok

Az utolsó indiai hétvégén 6-an közösen béreltünk egy Toyota Innovát sofőrrel, hogy megnézzük mi van Hampiban. Az autó típusa később még szerepet kap, azért hangsúlyoztam csak. Hampi innen kb. 800 km, ami az útviszonyokat tekintve kb. 7-8 óra autózást jelent.

Kapott kép egy teherautóról
Pénteken este 11-kor indultunk el. Először még egy jó minőségű autópályán szlalomoztunk 100-al a 60-80-as sebességgel dübörgő nagy árufuvarozó TATA teherszörnyek között. Ezek egyébként marha jól néznek ki, tele van velük az ország és a farönktől a félkész tuktuk-ig mindent mindenhova szállítanak. A kapacitásuk hatalmas: megpakolhatóak úgy, hogy a fülke fölött még vagy 2 méternyire púpos legyen. Oldalirányban is bővíthetőek, ami azt jelenti, hogy plusz fél-fél sávot elfoglalva lóghat az oldalán kivilágítatlanul bármi. Az ajtajuk gyakran hiányzik, tarkára vannak festve, szemmel láthatóan egyben a benne ülő első vagy második otthona egyben. Elöl fent a táblán védőszentek és nevek, hátul a kötelező "Stop - Sound horn - Ok - Please" szavak valamilyen permutációja olvasható. Oldalt gyakran lila-zöld-piros-fehér villogó ledek díszítik. Elöl 2-7 vakító reflektorral vannak felszerelve, hátul pedig legjobb esetben is csak két helyzetjelző, jobb esetben nagy piros fényvisszaverők.


Málhástraktor, ami éjszaka nem olyan jól látható az autópályán

Hogyan kell előzni az úton?

A fent  is említett "Sound Horn" please felirat lényege, hogy a vezető arra kér bennünket, hogy előzésnél jól dudáljunk rá, hiszen senki nem várhatja el tőle, hogy sávváltás előtt belenézzen a visszapillantóba. (Nem vagyok benne biztos, hogy mindegyiknek van visszapillantója..). Belenézni amúgy sem jó, hiszen kivétel nélkül mindenki folyamatosan reflektorral halad. Szóval felzárkózás, duda, majd pedig fényjelzések: az egy villantás, az azt jelenti, hogy személyautó előz, a kettő, hogy valami nagyobb. A folyamatos 5-6 villantás a dudával kísérve azt jelenti, hogy "várj, ne csinálj semmit, amíg kielőzlek."

Jó kérdés, hogy miért megy mindenki reflektorral. Először szimplán parasztságnak gondoltam, de az a kb. 20 óra, amit eddig úton töltöttem meggyőzött, hogy ennek létfontosságú szerepe van. Először is bármikor bármivel lehet szembetalálkozni. Néhány példa, amit eddig láttam:
  • Apró csoport marha, 4-5 együtt a szélső sávban
  • Kivilágítatlan teherautó alvó sofőrrel a szélső sávban, akár karavánszerűen tucatnyi is egymás után
  • Felpolcolt tuktuk, amin kereket cserélnek a szélső sávban
  • Gyalogosok, fejükön kosarakkal
  • Kolompoló szekerek, rajtuk család, széna
  • Egy mobil kerítéselemekből álló, a két szélső sávban felváltva elhelyezett 6 tagú akadályrendszer, ami szlalomozásra kényszerít. A felirat: "Slow please".
  • Fekvőrendőr negatív kivitelben: a burkolatból kivágott csík
  • Magányos vagy sorozatos fekvőrendőrök: egészen hihetetlen, de az országút tele van keresztben fekvőrendőrökkel. Egyik másik akkora volt, hogy a Toyota Innova alja rendesen kapott belőle, áthaladáskor meg a kocsiban alvók kórusban káromkodtak. Mivel egy fekvőrendőrön szinte lassítás nélkül még át lehet menni egy nagy teherautóval, ezért vannak a fejlettebb változatok: 3, 5 és 7 tagú kivitelben is telepítik őket. Természetesen ezek aszfaltból vannak odalöttyentve, nem az európai kivitelre kell gondolni.
A fentiek miatt egyértelműen életveszélyes lenne tompítottal haladni az úton. A szabály pedig az, hogy mindenki előre néz, ha hátulról valaki jön, az villog és dudál. Az utat 150%-os szélességben ki lehet használni. Alapvetően a két sávban haladó tehervagonok között egy előző harmadik még elfér, legfeljebb a szélsőnek az utolsó pillanatban félre kell húzni a kormányt és kicsit lemenni a padkára. A teherautók alacsony sebessége miatt sajnos a folyamatos előzgetés elkerülhetetlen, hiába olyan ijesztő mutatvány.

Visszatérve az útra, én egy kicsit elaludtam, majd idővel felébredtem, mert helyzet volt. Az nevezetesen, hogy egy útlezárás miatt kerülőt kellett keresni, ami végül egy marhaterelésre való bozótosban vivő földúttá változott, ahol lépésben lehetett menni a kocsival és mivel a bozót fület bántóan karistolta a fényezést, a kocsi alja meg alul kopogott, ezért visszafordultunk. Egy másik útvonalon egy másik helyi útmutatása alapján egy csillagfényes csatorna partján araszoltunk, ahol a történet mélypontjaként kiértünk egy alacsony vetésre távol a várostól, miután a sofőr már a csapást is elvétette szem elől. A többiek hárman próbáltak GPS-el navigálni, de ami ott vonal, az a gyakorlatban csak túrázóknak alkalmas útvonal. Végül sikerült visszajutni a városba és valahogy újra rákerültünk a helyes útra.

Hajnalodott, mikor Hampi közelében már falvakon mentünk keresztül. Sajnos a viszonyok miatt nem tudtam fényképezni, de nagyon érdekes volt látni, ahogy keltek fel az emberek és kezdték a napjukat a kunyhóik előtt. Gyerekek és nők hordták a vizet az út mellett a folyótól, mostak ruhát, arcot és fogat az út mentén, ami itt a WC és a fürdőszoba szerepét egyaránt betölti. Ennek megfelelően a nyeletlen, primitív vesszőseprőikkel a nők ugyanúgy kaparászták az útpadkát, mintha a sajátjuk lenne. A por ellen vizet locsolgattak a portájuk elé. A kosz, a szemét és a nyomor hasonló volt, mint a nagyvárosban, de talán amiatt, hogy nem volt annyira nagy a koncentráció, mégsem volt annyira szörnyű benyomása az egésznek. Vidám volt az egész látvány, a táj is nagyon szép volt, kőgörgetegből álltak a hegyek, rizsföldek és banánültetvények látszottak.

Banánültetvény Hampi környékén

Vizzel locsolják az utcát a por ellen



Hampi

Hampi azért a világörökség része, mert a 14-15. században errefelé volt a nemtudommilyen birodalom központja és a fennmaradt romok alapján egy nagy és fontos vallási és közigazgatási központ volt. Elnézést kérek azért, hogy gyakorlatilag semmit sem tudok a történelmi részekről, de ezekről a hosszú és furcsa nevű birodalmakról soha nem hallottam korábban és egy ilyen kirándulás miatt meg nem álltam neki bepótolni egy kontinensnyi civilizáció évezredes történelmét.

Számomra a romokat és a nem is olyan romos fennmaradt épületeket megnézni történelmi előismeretek nélkül is jó volt, s magamban azt a tanulságot vontam le, hogy 600 évvel ezelőtt mintha rendezettebb, tágasabb utcákat, masszívabb épületeket és magasabb építészeti színvonalat hoztak az indiaiak, mint amit most produkáltak Hampi romjai körül a kortárs településükkel. Ez utóbbiban ismét nyomor, kosz, igénytelenség és állatok fogadtak bennünket a maguk tarkabarka indiai módján.

Hampiban egy nagy területen szétszórva összesen 87 nevezetesség található. Ezek jó része valamilyen hindu templom egyik vagy másik istenük számára. Órákon át lehet barangolni ezen a területen, a táj és a régi épületek együtt gyönyörűek. Az az egyik legjobb, hogy ezek a régi épületek nagyjából épen megvannak. Tehát nincs az a csalódás, mint sok más helyen, hogy térdig érő falak között kell elképzelni az eredeti állapotot, hanem áll a templom és csak a külső faragásokon látszik, hogy nyomot hagytak rajta a századok.

Sajnos amit a település mostani lakossága produkál Hampiban, az szinte mind csak ront az összképen. Ez az ő országuk, az "Incredible India". Most nem csak azért nem teszek ide néhány nyomasztó képet erről, hogy ne rontsam el a bejegyzés végét, hanem mert sajnos nincs meg az SD kártyám, amire egész nap fényképeztem... :-( Úgyhogy a képekért ezúton is köszönet Attilának és Zolinak, akik nélkül nem volna egyetlen képem sem az egész napról.


Ez a néhai település egyik fontos utcája volt

Kontrasztként: ez a jelenlegi Hampi romokhoz vezető utcája, amit valami érthetetlen
okból (hogy ne csúfítsa el a turistautat), kísértetutcává néptelenítettek.


Ilyen vicces kerek komppal mentünk vissza a település felé, 9 fő fér be elvileg.
A srác 25 éves és 9 éve dolgozik a vízen. Félúton át kellett szállni egy másik
kompba, amit a beosztottja, egy kamasz kissrác vitt tovább.

Ez egyik legfontosabb itteni templom. Igazából egy kapuszerű átjáró, kívülről érdekes igazán

Ez ugyanannak a templomnak a másik oldala. A képeslapokon nem
ezt az oldalát szokták mutatni, de igazából ez India...

Majmok, elefánt, tehenek, krokodil


Majometetés

A kompos srác szerint a krokodilok lejjebb élnek, ahol az anakondák is vannak.
Szóval ez csak inkább a turisták elijesztésére lett idetéve.


Andrást megáldja az elefánt, a gazdája örül a 40 Ft-nak

Sovány szent tehén kotor a törmelék között